Átcímkézett valóság
Egy jól álcázott festmény néha semmilyen gyanút nem kelt vásárlójában, főleg akkor, ha a festék már repedezett vagy öreg a vászon. Megveszi a képet, és nem csak azért, mert neki tetszik, hanem a szerző neve miatt is. Lehet Vaszary, Munkácsy, Rippl Rónai vagy Koszta: mindegy, mert ezen festők képeinek értéke nem fog csökkenni.
A mai írás a szignó és a szerzőség kérdését boncolgatja. A bemutatott festmény anyagvizsgálat szerint a hamisított szerző életében készült, vagyis egy kortárs festő átcímkézett művéről van szó.

Mai, boncolásra ítélt darabunk egy Kosztának álcázott festmény. Koszta szerzőségét egy tapasztalt szakértő azonnal meg tudja cáfolni, de az alább bemutatott fotókon arra is fény derül, hogy ha nem Koszta, akkor ki festhette az említett festményt.
A Koszta szignó hivalkodóan, kissé keresztbe helyezkedett el a jobb alsó sarokban. Az UV felvételen is egyértelműen látni lehetett, hogy szignó utólagos, hiszen a felület gondosan le lett öregítve, majd duplán lakkozva; nem beszélve arról, hogy a Koszta J. szignó felett átlósan még két darab „próbálkozás” is látható, mivel elsőre nem sikerült leírni Koszta szignóját …
A festmény jelzése UV lumineszcens felvételen
A rejtett vagy „eltemetett” szignók felkutatásának egyik lehetősége, mikor a festményt infravörös tartományban vizsgáljuk főleg olyan területeken, ahol egy lehetséges szignó előfordulásának nagyobb az esélye. Ilyen területek lehetnek egy festményen a sarkok, vagy olyan, UV felvételen látható csíkok, melyek átfestésre utalnak.
A festmény bal alsó sarkáról készült felvétel (Infravörös tartomány)
Az átfestés normál fénytartományban szinte nem volt érzékelhető, de infravörös tartományban a festmény bal alsó sarkában 2 töredékes betű volt látható, mely jó kutatási alapot biztosít a szerző nevének meghatározásához. A „H” vagy „J”-nek azonosított betűk után jól látszik az az új festékréteg anyagösszetételének eltérése. Ez az új festés takarja a szignót.
A szignót takaró festékréteget kis munkával el lehetett távolítani, így egyértelműen el lehetett olvasni a festmény igazi alkotójának nevét. A szerző Jancsek Antal. A szignó hamisítója művészettörténeti attribúció okán megfosztotta személyiségi jogaitól a festményt és csinált belőle Kosztát.
A feltárt szignóról készült normál és infravörös felvétel.
Vajon mikor jár ugyan így Jancsek Antal Aba-Novákra hajazó festményre? Vagy már az ő szignója sem eredeti ezen a festményen?