A festmények meghatározását nagyban befolyásolja az a tény, hogy a festmények nagy része szignált. Szignált, vagyis rajta van egy jelölés, mely segít azonosítani a kép szerzőjét. A 21. században egyes kutatások szerint az analfabetizmus aránya Magyarországon maximum 1-2 százalék, az olvasás útján történű írott szöveg megértésének hiánya igen kevés embert érinthet festmények vásárlása során.
Más kérdés, hogy az írott szöveg értelmezése milyen további, tanulással és ismeretekkel összefüggő információk életre hívását kezdeményezi az agyunkban. Sokszor hinni akarunk abban, amit olvasunk vagy látunk, vagy egyszerűen csalás és megtévesztés áldozataivá válunk.
A festményeken lévő szignók egyfajta ráutaló jelölésként is tekinthetők; egyrészt a művész kézjegyeként viselkedik a szignálás, másrészt segíti a festmények későbbi, kritikai értelmezését, vagyis adott esetben a hamis attribúciót.
Úgy is fogalmazhatnék, hogy olvasni tudunk, de látni nem, mert látni megtanulni nem olyan egyszerű.
Ahogy az előző, sztereomikroszkópos vizsgálatokat bemutató posztomban írtam, sok esetben a hiszékenység, a hinni akarás dominál a művek értékelésésnél, majd birtoklásuknál.
Ki ne dicsekedne el szívesen azzal, hogy az otthonát díszíti egy Rippl-Rónai vagy Gulácsy alkotás, vagy reggelizni szokott a konyhájában lógó színes Vaszary kép alatt.
Lássunk 1-2 példát a szignók hamisítására! A művekről készült felvételeket itt sem közlöm, ennek oka, hogy senkit nem akarok befolyásolni a teljes látvánnyal. Nézzük csak a tényeket!
A festmények hamisításának egyik legegyszerűbb eszköze, amikor csak a képen lévő szignót cserélik le vagy a szignálatlan képre egy nagyobb, ismert mester kézjegye kerül. Ez a poszt összeszed egy-két példát, hogy felhívja a figyelmet arra, néhány betű milyen hatalmas károkat tud okozni bármilyen gyüjtőnek.
A felső felvétel normál fényű megvilágításban készült, a fotón jól kiolvasható a Bridell jelölés. Frederick Lee Bridell 1830-ban született, és igen fiatalon, 1863-ban hunyt el. Az UV lumineszcens képen azonban jól látható, hogy a fekete festékkel készült jelölés a régi, erősen oxidálódott, zöldesem lumineszkáló lakkréteg felett van. A festmény anyagvizsgálat szerint az 1800-as évek elején készült, így máris felvetődik a kérdés, lehet-e egy utólagos aláírású, a vélt szerző születése előtt kb. 20 évvel készült festmény Bridell műve. A képen látható szignó alatti területet gondosan, duplán le is lakkozták, hogy a szignót bármikor el lehessen távolítani…
Bár az előző posztban már bemutattam egy kisméretű, Vaszary szignós festmény szignójának részletét, most nézzük meg az infravörös reflektográfiát és a normál fénytartományú felvételt használva a szignó területét. Az IR felvételt kicsit editálva a megjelenő és olvasható írás felett egy letörölt szignó is látható, melyből a „Vas...” betűtöredékei tökéletesen azonosíthatók.
Hasonló attribúciós trükkel próbálkoztak ennél a festménynél is; itt a sötét területre írtak rá sötét festékkel, természetesen az új jelölés festékanyaga bele van folyva a repedéshálóba, de ezen kívül is az UV lumi felvételen egyértelműen „leugrik” a felületről a jelölés, melynek így sötétebb a megjelenése.
Ennél a képnél a szignó területe úgy nézett ki, minta legalább kétszer próbálták volna felírni a festő nevét, nézzük csak meg a savazott felületet és a „G” betű előtti íves vonalat. Gulácsy nagyon sok esetben nyomtatott betűkkel szignálta képeit, így a festő stílusát imitálva és a könnyen hamisítható szignóját másolva félreérthető attribúciót kapott ez a festmény.
A fenti szignó párdarabja, vagyis maga a festmény viszont nem futott be fényes karriert. Ez a kép nem ütötte át az ingerküszöböt, pedig anyagvizsgálat szerint ugyan akkor készült, mint a felső festmény a szignójával együtt. Sajnos ahogy az előző festmény, így ez is hamis volt, tele volt titánfehérrel és a kép felülete is benyomható volt.
Vegyünk elő még egy Gulácsyt. Itt az UV lumi felvételen egyszerűen azonosítható a szignó utólagossága, hiszen sötéten jelenik meg a zöldes felületen. A képen megtaláltuk egy régi szignó helyét, sajnos azt nem lehetett helyreállítani, bár ebben az esetben ez teljesen mindegy, mert egy hamis szignós képnek nincs jövője.
Az itt látható szignó grafitceruzával készült, legalább csak egyszer próbálta felírni a hamisító. A grafitceruza fénye kb. 20-30 év alatt fakul meg, de ez a szignó olyan, mintha tegnap készült volna. Természetesen nem csak ez volt a baj a festménnyel, a legújabb festékeket használtak a festmény megalkotásához, és hogy ne legyen annyira puha a felület, száradásgyorsító is került a festékhez…
A festmény bal alsó sarkában ecsettel készült „Szinyei” szignó olvasható. Ez a szignó egy régi lakkrétegre került fel, ami szemmel tényleg nem szűrhető. A lakkréteg is körübelül 30- 40 év alatt oxidálódik, így sajnos ezt figyelembe véve a szignó is ennyi idővel később került a felületre.
Zárásként egy Berény jelölésű kép szignóját mutatom be. És ezt már el sem kell magyaráznom, a vak is látja, hogy utólagos. Lakkréteg dupla volt, az egyik a szignó alatt, a másik a szignó felett helyezkedett el… Siralmas állapotok vannak…
Ezennel a szignóval zárom mai rémtörténet bemutatómat. Vajon ki és mennyi pénzt fizetett ki a fenti festményekért összesen, ha a szignók alapján számított értékkel számolunk? Elgondolkodtató...
