Vaszary… „Az idei esztendő aukciós rekordját, egyben az alkotó esetében soha nyilvános árverésen el nem ért árat hozott a két héttel ezelőtti beharangozónkban (Figyelő, 2001/47. szám) is kiemelt Vaszary-csendéletért folytatott alku, amelynek végén 60 millió forintnál koppant a kalapács.” írta egy internetes hírportál 2001-ben. Ettől az évtől kezdve igen jó „biznisznek” számít Vaszary életművel való „törődés”, szépen hoz a konyhára.
Bár a 2008 év végén kezdődő aukciós piaci mélyrepülés a mai napig tart Magyarországon az európai országokkal ellentétben, még mindig a műkincspiac a „gazdaság” olyan szegmense, ahol kis befektetéssel nagy pénzt lehet leakasztani…
Csiribi- csiribá, 2001-től hirtelen Vaszary János oly sok képe és tanulmánya került elő, hogy feltételezhetjük, szegény Vaszary (és persze más alkotók is, mint például Rippl Rónai) egész álló nap dolgoztak és festettek. Az életmű persze nem mutat egységes képet, de hát hogyan is mutatna, hiszen korpa került a búza közé.
Vaszary János művének tulajdonított festmény
Így járt valahogy az a festmény is, melyet 2012 tavaszán néztünk meg. Sokszor azon gondolkozom, hogy lassan elfogynak a kismesterek életművei, mert a nagynevű mesterek anyagába „beleolvadnak” szép csendben, igazolásokkal és hitelesítéssel. Nem lesz több Tagyosi Rátz Péter vagy Jancsek Antal, kiknek művei rendszeresen kerülnek átcímkézésre a jobb eladhatóság kedvéért.
De térjünk vissza a festményre, utána mehet a filozofálás…
Kép be a laborba, fotó, XRF és mikroszkópos vizsgálat. Valami nem stimmel persze, szokás szerint… A festmény jobb alsó sarkában lévő szignó sehogy sem illett a festményre, főleg, mikor látszott, hogy többször is nekirugaszkodott az ál „Vaszary”, hogy oda írja a nevét. A szignó festékanyaga puha volt, mely annak rendje és módja szerint belefolyt a festmény repedéshálójába…
a festmény jobb alsó sarokban látható utólagos szignója duplán "Vaszary". A "r" betű alatt látszik például a z "y" szára, a "z" betű előtt foltban össze van kenve a kép.
A festmény ellenkező oldali sarka persze sötét megjelenésű volt az UV lumineszcens felvételen, vagyis a festékréteg kora a sarokban, hogy úgy mondjam „újszerű” állapotú volt. Persze a kíváncsiságom mindenek felett áll ilyenkor, ha már a jobb alsó sarok attribuciós szignója lebukott, akkor ki kell deríteni, ki az igazi alkotó.
Felnyitottam az új festést a bal alsó sarokban. Eredetileg a puha festékrétegbe volt bekarcolva a festő neve, mely átnyomódott az alapozásba is, így hiába került le a szignó és annak festéke, az alapozás megőrizte lenyomatát az írásnak.
Első olvasatra egy „S” betű látszott egy „Y” szerű írásjellel a szó végén, majd „Dezső”. Lassan kezdett kibontakozni a teljes szignatúra: Sziklai Dezső. Szegény Dezső! A balatoni napnyugta élményétől és szerző jogaitól megfosztva csúszott felfelé a műkereskedelmi lejtőn, meg sem állt Vaszaryig…
A szignó rekonstrukciója egybe vágott a festőművész más alkotásain megtalálható szignókkal. A festmény felületét a gondos orvos nem plasztikázta vissza, hogy a tulajdonos is meggyőződhessen a festmény eredeti szerzőjének nevéről, így a bal alsó sarok szignója fedetlen maradt.
a bal alsó sarok infravörös felvétele a festékréteg felnyitása után. A felületen jól látható a bekapart név. Alatta Sziklai Dezső aláírásmintája
Telt-múlt az idő, a festményről már el is feledkeztünk, bekerül a hamis képek szobájába… A tulajdonos fél évvel később jelentkezett, hogy köszi a tárolást, akkor elvinné a művet, de legyek oly jó, és zárjam be a „sebet”, így nem maradhat. Visszaadja annak, akitől megvette; reméli, vissza is kapja a pénzét. Így történt, hogy egy szakrestaurátor kiretusálta a kép bal alsó sarkát, szép zöldes hullámokat festve tette újra „Vaszaryssá” a hiányzó 10 négyzetcentit.
Breaking News: (2012.11.24.)
kommentár nélkül...
Ennyit erről…
