A mai történettől több év után is kiráz a hideg, ha rágondolok. Ez a festmény tipikus példája annak, mikor a „hatalom” legyőzi az észérveket, mikor a pénz az úr, mely a szemeket is becsukja.
A történet szereplőinek nevét átcserélem, a festmény eredeti tulajdonosa lesz "A" úr, a pár évvel későbbi "végfelhasználó” pedig "C" úr.
A festmény 2007-ben "A" úr lakásában
Mit is szoktak a filmek elejére írni? "A valósággal történő bármilyen egyezés a véletlen műve”. Hát úgy legyen… Senkivel ne történjen meg hasonló…
EZ MEG SEM TÖRTÉNT...Ne szólj szám...
Munkácsy Mihály: Éjjeli csavargók című képére hajazó darabról 2007 nyarán kaptam először fotókat, majd a művet június végén hozta el hozzánk "A" úr vizsgálatra.
2007-es levelezés a festményről
A festményt nem úgy hozta, hogy Munkácsynak tulajdonított alkotás, hanem úgy, hogy érdemes-e egyáltalán foglalkozni a képpel, mert már neki is feltűnt, hogy a kép elég friss és festék szagú, nem beszélve arról, hogy tölgyfára készült, nem mahagóni táblára.
A festményről a következőket mondtam "A" úrnak, vagyis az első tulajdonosnak: a festmény a közelmúltban készült, a festékréteg még puha, be lehet nyomni gombostűvel a festékréteget (30 évnél fiatalabb), mely nem a nyári meleg miatt puhult meg, hisz az alkotáson Munkácsy oly kedvelt szerves barna "bitumenjének" nyoma sem volt, ami megolvadhatott volna. A festmény az 1920-1930-as évek tömör tölgyfa szekrényajtó darabjára készült, a fatábla egyik oldalán a zsanér helye is látszott. A fát modern fűrésszel vágták ketté, mert a fából a körfűrész kis darabokat hasított ki, nem beszélve az íves égési nyomokról, melyet a forró fűrésztárcsa okoz a keményfa vágásánál. A festmény csak ez után került a fatáblára, vagyis a vágás volt előbb, mint a festés. Már itt ki kellett zárni Munkácsy szerzőségét a körfűrész miatt, de a vízszintes "régi" hasadás és a jobb alsó sarok vastag fehér festéke "A" urat nem hagyta nyugodni, hátha valaki egy eredeti Munkácsy képet restaurált rosszul és most megtalálta a kincset. Ragaszkodott a vizsgálathoz…
"A" úr kifizette a röntgent és a roncsolás mentes anyagvizsgálatot; a festmény persze nem volt átfestve, nem volt alatta rejtőzködő "csoda", a vastag fehér festék alatt sem volt "eldugott" szignó. Még egy normális alapozása sem volt a képnek, csak egy enyves pacsmag... A festményről teljes mértékben hiányoztak a korabeli festékanyagok és azok szennyeződései (melyeket az új festékek nem tartalmaznak).
"A" úr szomorúan elfogadta az eredményt, meggyőztük. A festményt 100.000 Ft értékben cserélte el még azon a nyáron, de készpénz nem szerepelt a csereüzletben. Az új tulajt nevezzük "B" úrnak, aki ecseris „műkereskedőknek” adta tovább a festményt.
Fél év múlva "A" urat újra megtalálta a festmény, csak már nem egészen úgy nézett ki, mint amit ő cserélt el annak idején "B" nevű úrral. A vízszintes, erős repedés megmaradt, de a festmény hátulját leöregítették páccal, megcsiszolták csiszolópapírral, a festmény elejére kosz került és egy kis mesterséges bitumen, hogy hitelesebb legyen a festmény Munkácsyként. "A" urat a guta kerülgette, szóvá tette, hogy a festmény nem így nézett ki, melyre csattanós választ kapott a kereskedőtől: "ügyesen leöregítettük, ugye?"
A kép több évre eltűnt szemünk elől, majd 2010 nyarán kaptam meg a szakértők által írott véleményt az általam 2007-ben vizsgált festményről. Hogyan is "hitelesítették" a hamisítványt? A festménynek "gyönyörű" történetet kreált egy szakmabeli hölgy. Szerzett egy öreg, megbízható "tulajdonost”, aki igazolta, hogy a festmény a családja birtokában van 50 éve. Már csak egy dolgot kellett tenni, várni a "madárkát” 10.000.000 Ft-ért.
A szakértői vélemény első és utolsó oldala 2010-ből.
Jómagam többször is beszéltem az egyik szakértővel, megpróbáltam meggyőzni, hogy ne menjen bele ebbe a hitelesítésbe, mert a kép hamis. Összefoglalva annyit mondott: neki stíluskritikai alapon belefér az életműbe, a festészeti anyagokkal nem törődik, mert nem az a lényeg a művészettörténeti elemzésnél: vagyis felőle titánfehér is lehet egy századforduló előtt készült festményben (1924 utáni festék), akkor is EREDETI Munkácsy képről van szó jelen esetben.
A festmény elkelt...
A festmény az öregítés után. Erről a műről íródott a szakvélemény.
"A" urat értesítettem a történtekről, akit erősen felbőszített, hogy most lehetne neki is tízmilliója és elkezdte felgöngyölni a szálakat. Hosszas nyomozás után eljutott a festmény hamisítójához, akitől megszerezte a szóban forgó tölgyfa szekrényajtó lefűrészelt másik darabját. A két fél fatábla erezete összeillett, a másik táblán egy félig kész Szinyei hamisítvány volt látható.
A történet (rossz festékek használata, rossz alapanyag, öregített felület, puha festékréteg, fatábla megtalált része) teljes ismertetése sem a művészettörténész szakértőket, sem a kiszemelt vevőjelöltet nem érdekelte, (akit "C" úrnak neveztem a sztori elején). Megvette a hamis képet; mert őt meggyőzte a művészettörténészek érvelése. A történet egyéb részét meg sem hallgatta, hiába mutattam meg az összes dokumentumot a hamisítás tényéről. De vajon mit kezd a festménnyel a későbbiekben? Végül is mindegy, őt lefedi a szakértők egybehangzó szakvéleménye, kiknek nevével még jó sokáig el lehet adni festményeket a magyar műtárgypiacon…
Ezzel a remek darabbal ismét egyel több a regisztrált, hiteles Munkácsy alkotás...
És Önök mit gondolnak?
A tanmesében a valósággal történő bármilyen egyezés a véletlen műve...
