Szeretném több példán bemutatni, hogy is történik a festmények anyagvizsgálata a Laborban, melyről egy sorozatot fogok összeállítani. Ezt az írás figyelemfelkeltő is egyben, mire figyeljünk festmények vásárlása során.
Természetesen ebben az írásban, mivel festmények felületéről van szó, nem közlöm a festmények fotóit, de így is szemléletes lesz ennek a vizsgálatnak a bemutatása.
Egy pár évvel ezelőtt készült „Bortnyik”, melyhez akrilfestéket és száradásgyorsítót használtak műgyantával keverve, így jött létre a repedésháló. Ahogy viszont a fotón is látható, kosznak, pigmentszemcséknek nyoma sincs, csak szép, ragyogóan piros felületnek.
A festményt a beérkezése után sztereomikroszkóppal vizsgáljuk meg. A szetereomikroszkóppal, 10-80x nagyítással lehet megvizsgálni a festmények felületét. Minden korszaknak megvan a saját anyaghasználata és festékdivatja, ugyan úgy a pigmentek összetétele, a szemcsék mérete is változik.
1890 körüli festmény részlete 50x nagyítás alatt. Jól látható a felületet tagozó repedésháló és az ecsetvonások között lévő besötétedett lakk-maradék. A festmény ecsettel készült.
1890 körüli felület 10x nagyítás alatt. A zöld festékréteg festőkéssel lett felhordva.
A sztereomikroszkőp alatt ellenőrizzük a festmények felületének keménységét is. Az olajfesték használata esetében a felület átlagosan 40 év alatt köt meg, vagyis keményedik meg oxidáció során. Ennyi idő kell egy manipulálás nélküli, vászonra festett olajképnek, hogy a felületén megjelenjen a repedésháló.
1820 körüli felület, amibe a festés során egy ecsetszőr is beleragadt. E kép festésénél a szerző még nem használt tubusos olajfestéket, hanem ő maga keverte a festéket. A pigmentszemcsék a 10x nagyításban készült felvételen is jól azonosíthatóak.
1900 körüli felület látható a fotón, 80x nagyítás alatt. Ezek a festékek már standardizáltak, itt már tubusos, igen jó minőségű festékekről beszélünk olyan, a saját korában újdonságnak számító festékkel, mint a French ultramarine. A nagyobb méretű kék szemcsék mérete kb. 20-40 mikron, az apróbb sárgák mérete 5 mikron körül van.
Ebben, az 1930-as évek második felében készült felületben már észre sem vehetőek pigmentszemcsék, a vöröses és a sárga felület színezéke már szerves eredetű. A nagyobb csomókat a festékek töltőanyaga adja.
A trükkök
A hamisítások ellenőrzése során a legtöbb esetben az utólagos szignálással találkozunk, amikor az új szignó kerül a felületre, így téves atribúcióval a festmény eredeti szerzője „lecserélődik” és egy neves alkotó életművébe kerül be. Sajnos a hamis szignók nem ellenőrizhetők szemrevételezéssel.
A 19. század végén készült festményen lévő 20. század végi szignó, mely a festményt beemelte Rippl-Rónai alkotásai közé. A szignó festékanyaga bele van folyva a repedéshálóba.
A felvételen egy 1900 körül készült festményen elhelyezett utólagos szignó látható. A szignó friss, híg festékanyaga bele van folyva a felületbe. Ezen a festményen egyébként legalább 4 másik szignó volt, de a hamisító valószínűleg egyikkel sem volt megelégedve, így került fel ötödjére a hamis jelölés, mellyel megtévesztették a vásárlót. A festményhez szakvélemény is tartozott.
Az új festésű hamisítványok esetében gyakran találkozunk műgyanta záróréteggel, hogy a felület keménynek tűnjön. A kemény, átlátszó réteg átlyukasztása után a felület rendszerint puha, a festékréteg rugalmas. Ugyan ez mondható el az akrilfestékkel kiegészített művekről is; köztudott, hogy az akrilfesték polimer, ami rugalmas marad és soha nem szilárdul meg teljesen. Néha elég egy egyszerű nyomáspróba, vagy akár egy kézi nagyító is, ha tudjuk, mit kell nézni egy festményen.
Egy 2010 körül készült Kmetty kép felülete, ami akrilfestékkel készült és vastag műgyanta réteggel borítottak. A festmény régi vászonra készült, vagyis a festmény hátulja öreg volt. Az ultramarinkék festék terülése teljesen tipikus, enyhén áttetsző, mely az akrilfestéknél tipikus. A festmény mégis hihetetlen magas áron kelt el.
A festmények öregítésének technikája végtelen, de a legkedveltebb, amikor nagyon híg, kosszal összekevert réteget hordanak fel a felületre. Sokszor az eredeti festékréteget meg is smirglizik, hogy úgy tűnjön, a festmény legalább 100 éves.
Szintén egy friss Bortnyik festmény akrillal készült felülete, a festményt le is öregítették.
Újonnan készült Vaszary festmény jobb alsó sarka. A festékréteg az már törött sarkú kartonra lett felvíve, majd le lett smirglizve. Ezután került fel az öregítés, majd a szignó. És erről a festményről is elhitték, hogy eredeti, mert egy szakértő igazolta, pedig a felülete is puha volt.
Bizonyos anyagok az évek során megöregednek. Ilyen a grafit nyoma is, ami kb. 30 év alatt megfakul és elveszti a csillogását. Az alábbi példán egy újonnan használt grafit vonalait hasonlítjuk össze. Jól látható, hogy az alig pár éves vonal felülete csillog.
Egy közel 100 éves festménynek titulált, száradásgyorsítóval keményített, friss felület, ami kb. 10-20 éves maximum. A festéshez porfestéket használtak, nem tubusos olajfestéket. Ezen jó látható a grafitceruzával, utólagosan írt szignó, ami csillog. És mindez majdnem 4 millió forintért.
Ahogy a fenti példákon bemutattam, első lépésként az apró részleteket érdemes ellenőrizni. Ne higgyünk csak a szemünknek, alaposan járjuk körbe a művek eredetiségének kérdését!
A roncsolásmentes anyagvizsgálat eredménye és a festményen jelölt vizsgálati pontok
