Ha egy festmény aukciós házban kerül eladásra, attól még nem pont az, aminek látszik. Sokszor találkoztunk már ilyen történettel, de mind közül talán ez a legaranyosabb. Persze, ha gazdára talál a mű az aukción, akkor bekerül a szerző életművébe és az aukciós ház egy újabb sikeres műtárgyeladást tudhat maga mögött. A kikiáltási árat az eredeti szerző is megérdemelné, elég sokat dolgozott a festményen, sőt, még a kínzó, 7. óra utáni fakultációt is végig kellett szenvednie, mielőtt haza mehetett az iskolából…
Történt mindez 1990 körül, mikor a becses kezű szerzőnk megtanult törött kancsót rajzolni, osztályzatként 5-ös érdemjegyet kapott. A művet elrakta, őrizte, de végül egy lomtalanítás alkalmával megszabadult a rajzstúdiumaitól. - Ezeket a vázlatokat már nem őrzi meg, gondolta, s meg sem fordult a fejében, hogy valami egészen más lesz a festményével, minthogy elég a szeméttelepen.
A meglepetés tegnap este érte, mikor egy közelgő aukción megtalálta az ő megsemmisültnek hitt kancsós rajzát 16.000 Ft-os kikiáltási áron Kovács Margit szignójával. Nagyot nevetett majd átküldte nekem a történetet, tegyem közkincsé. Lehet, hogy licitál rá az árverésen, hogy kerek legyen a történet, hogy visszakerüljön hozzá a rajza a gyerekeinek örökségként.
Kovács Margit törött kancsóterve az Axioart oldalon. http://axioart.com/index.php?op=live_item&id=1638946
A festmény nem vész el, csak átalakul, mint ahogy ez is...
HÍR FRISSÍTÉSE: (2013. április 23.)
Ma bejött egy régi ügyfelünk az irodába, és elmondta, ő vette meg a "Kovács" festményt a Petőfi Csarnok használt cikk piacán ószeresektől 4.000 Ft-ért. Már akkor rajta volt a Kovács Margit szignó a munkán. Ezt jóhiszeműen tovább adta az említett Galériásnak, aki indította az árverésén. A művet egy telefonos licitáló vette meg 20.000 Ft-ért.
Kérdés: tudtommal ez az aukciós ház sem árul festményt anélkül, hogy meg nem vizsgáltatná szakértővel a művet. Vajon ez esetben mit mondhatott a szakértő? Azt, amit az árverés vezetője tolmácsolt a licitálóknak, miszerint a Kovács Margit életműben ritkaság darabként kerül eladásra a törött korsós festmény...